Beszámoló 2022-01-01 – 2022-12-31

-2022 május elején családi napot tartottunk. A Hotel Bíbicz adta a termet és
biztosította az ebédet 50 fő részére. Egész délelőtt felváltva zajlott a
bowlingozás, ahol nem csak a tagjaink és a hozzátartozóik játszottak, hanem a
kezelőorvosaik is. Itt a játék közben adódott alkalom olyan beszélgetésekre,
melyekre a kezeléskor nincs idő és hely sem. A programot részben a NEA által
nyert pályázatból finanszíroztuk /350 000 Ft/, melyet 2023.03.24.-én számoltuk el a pályázatkiíró felé. A rendezvény teljes kiadása: 424 410 FT.

-Felkérést kaptunk a Zay Anna Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola
részéről a vesebetegség ismertetéséről, kezelési és gondozási módok
bemutatásáról. Az előadáson résztvevők az iskola tanulói és az ágy mellett
dolgozók levelező tagozatán tanuló felnőttek voltak. Az „előadók” saját
történeteiken keresztül bemutatták a betegség ismeretétől, kialakulásától a
végstádiumig terjedő időszakot és annak egészségügyi történéseit. Az előadás keretét Balku Főorvosúr adta, összefoglalójával és az kezelések alatt használatos eszközök bemutatásával, amit mindenki közelről megnézhetett, megfoghatott. A program a téma és annak időtartama ellenére laza, kötetlen volt.

-Júniusban a nyíregyházi városi kulturális alap által kiírt pályázaton kapott
150 000 Ft-ból kirándulást szerveztünk olyan céllal, hogy a mentális állapotot
trenírozzuk, javítsuk. Úticélunk a Répáshutánál lévő Bükki Csillagda, majd
Bükkszentkereszten ebéd, látogatás a Gyuri Bácsi füveskertjébe. A kirándulás
jobban sikerült, mint sem azt terveztük! Lillafürednél a minket szállító busz
balesetet szenvedett, beszorult az alagútba! Ekkor lehetett „a mentális
állapotunkat trenírozni, javítani”. Utólag úgy gondolom ez sikerült!
Itt a résztvevők mentése, sérülések feltérképezése, hogyan tovább eldöntése,
mivel tovább intézése…….ez elég nagy tréning volt a mentális állóképesség
trenírozására. Mindenki megugrotta ezt az akadályt nehézségek nélkül, csak egy tagunk esett pánikba, Őt elvitte a mentő és lenyugtatták. Utunkat folytattuk tovább az értünk érkező mentesítő busszal és egy nagyon jóhangulatú, vidám, sok ismerettel bővülő, vidám napot zártunk!
A kirándulás teljes kiadása 289 902 Ft, ebből a pályázati összeg 150 000 Ft.

-Készültünk az év végére. Mivel kevés adó1% gyűlt össze, így
adománykéréshez folyamodtunk, mert szerettünk volna tagjainknak valami
igazán szép ajándékot adni. Végül sikerült ez is!
Kaptunk felajánlásként kézfertőtlenítőt, tudtunk szaloncukrot vásárolni a
pénzünkből. Sajnos az adománygyűjtésnél az ígéretek nem lettek teljesítve, így a tagoknak tett ígéreteket úgy tudta az egyesület teljesíteni, hogy a saját
vállalkozásunk 300 000 Ft felajánlásával és a Jysk Áruház nagy
árengedményével meg tudtuk venni a 150 db plédet, mely nagyon jó és vastag
anyagból van, használható, nem csak kaptak valamit.
Ezeket a karácsonyi csomagokat a művese állomásokon gondozottaknak
személyesen adtuk át, a többi egyesületi tagunknak/pd kezelt, transzplantált,
nefrológiai gondozott/ mindenkinek személyesen vittük el, bárhol lakjon is a
megyében. Karácsonyig mindenkinek átadásra került a csomag.
2022-ben a tagok látogatása otthonukban és kezeléseken, karácsonyi csomagok kihordása otthonaikban az ünnepek előtt nagy feladat volt, de végül mindenkinek a „fa” alá került a csomag.

-2022-ben 2 alkalommal is az élelmiszer központ által leküldött
élelmiszeradományt kicsomagoltuk, szétosztottuk a műveseállomásokon. Itt
voltak gondok az Én tűrőképességem sem volt toppon és az ápoló személyzet
sem segíti a munkánkat a velünk szemben megfogalmazott, nem teljesen
helytálló kritikájával, a hangnemről nem is beszélve!
– A 2022-es év könyvelése, kicsit zavarosnak tűnik, mert a gépen tárolt
adatoknál adatvesztés történt. A könyvelő mikor észrevette, szólt a
törvényszéknek, de már nem tudtak változtatni, így majd egy év múlva jelenik
meg a korrigálás. A felügyelő Bizottság, megkapja a teljes számviteli anyagot,
azt is ami utólag lett feltüntetve.

-A gyűjtött adó1% /226559 Ft / elszámolása kicsit nehézkes volt, mert mindent
amit lehetett, pályázat keretén belül intéztünk.

-A 2022-es év végén reméltem, hogy a sok, örömmel befektetett munka és
energia számomra visszatérül abban, hogy a 2023-as évben könnyebb lesz
kommunikálni a tagokkal, könnyebb lesz újabb, fiatalosabb programot tervezniszervezni. Nem tudom, hogy mit és hol rontok el, de éppen az ellenkezője történik, pedig olyan dolgokat próbálok, melyekkel figyelembe veszem a várt résztvevők állapotát/ senkit nem hívok hegyet mászni:

-vesevilágnap nem kommunikál a „beosztott” személy, de még Ő sértődik
-családinap meghirdetésére 1 fő jelentkezik, más mindenki hallgat/faliújság,
internet/
-Sajnos ezek a dolgok engem annyira legyengítenek, hogy az már az egészségem rovására megy. Nem tudom lazán kezelni, nagyban nehezíti a mindennapi feladataimat is.
Ezért szeretném ha a Felügyelő Bizottság elfogadná a lemondásomat 2024.
07.01. dátummal, és azzal az ígérettel, hogy mindenben segítek az új elnöknek!

2022-ben logót cseréltünk:

Terveztük a Weboldalunk átdolgozását, ennek megvalósítása sajnos átcsúszik a 2023-as évre. Ajánlatot már kaptunk az elkészítésre: 120 000 Ft, de sajnos nem találunk olyan gondozottat, aki vállalná/akár térítés ellenében is/a weboldal időnkénti feltöltését. Pl. éves beszámoló, közérdekű információ a betegségről, újdonságok a gondozásról, és a megvalósult programok közzététele. Évi 5-6 órát venne igénybe. Az új weboldalhoz az alapokat már összeállítottuk.

Nyíregyháza, 2023.06.05. Szuhai Judit
elnök

Beszámoló 2018.

A Vesebetegek Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Egyesületének taglétszáma
jelenleg 175 fő.
A Nemzeti Együttműködési Alaphoz benyújtott működési és szakmai
pályázatunk is várólistára került.
A tavalyi évben ismét tartottuk a kapcsolatot betegtársainkkal, a helyi
képviselőkön keresztül, illetve személyesen a megye Művese Állomásain.
2018-ban is gyűjtöttük az SZJA 1%-át. melyet folyamatosan használunk fel.
2018 karácsonyára, a dializált egyesületi tagoknak C Vitamin Injekciót
vásároltunk.
2018-ban ismét osztunk szaloncukrot a betegtársak részére.
2018. március 9-én a Nyír-Plaza Bevásárló és Szórakoztató Központban
tartottuk a Vese Világnapi rendezvényünket, mely ezúttal az Egészségnap nevet
viselte. Orvosi előadásokat hallgathattunk meg. A helyszínen egésznap elérhető
volt több tájékoztató anyagunk is. A Vese Világnapjához kapcsolódóan a
szakemberek több médiában megjelentek és felhívták a lakosság figyelmét a
vesebetegség tüneteire, veszélyeire. Vérnyomást, a Cukorbetegek Nyíregyházi
Egyesülete vércukorszintet mért. A rendezvényen a Szabolcs-Szatmár-Bereg
Megyei Alapellátás szakemberei többfajta vizsgálattal álltak az érdeklődők
részére, illetve hallgathattak még előadást a védőoltásokról, és a helyes
táplálkozásról is. A nap végén pedig a Burattinó Bábszínház szórakoztatta
kicsiket.
2018 nyarán, a Sóstói Múzeumfaluban megrendeztük a Vesebetegek
Találkozóját. A rendezvényen az ország több Vesebeteg Egyesületét több mint
160 fő képviselte. A Morzsi Pékség bagettel, több cég zsákbamacska
ajándékokkal járult hozzá a rendezvény sikeréhez. A résztvevők kedvezményes
áron tekinthették meg a Nyíregyházi Állatparkot. Az egyesület tagjai, a B.Braun
Zrt. Nyíregyházi dolgozóival, és a Zay Anna Egészségügyi és informatika
Szakközépiskola tanulóival közösen, a Magyar Élelmiszerbank szervezésében
2018 Novemberében tartós élelmiszert gyűjtöttek a nyíregyházi METRO
Áruházban, mely kiosztásra került a rászorulók között. A Magyar
Élelmiszerbank Egyesület adományozott is a rászorulók részére, mely szintén
kiosztásra került a 3 Művese Állomáson. A különböző programban 53 önkéntes
segítette munkánkat.
Egyesületünk minden tisztségviselője önkéntes munkában látja el feladatát.

Beszámoló 2017.

A Vesebetegek Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Egyesületének taglétszáma
jelenleg 246 fő, mely az új betegek érkezésével szinte naponta változik.
Egyesületünk 2017 évben 1 375 922 Ft bevétel, és 1 412 298 Ft kiadással
gazdálkodott, beleértve a nyertes pályázatokat is.
2017-ben következő pályázatokat nyújtottuk be:
A Nemzeti Együttműködési Alaphoz benyújtott működési pályázatunk
150 000 Ft-ot nyert. A NEA szakmai pályázatunk várólistára került.
Elutasításra kerültek a több más pályázatunk.
A megye Művese Állomásait működtető B.BRAUN Avitum Hungary Zrt.
150 000 Ft-tal támogatta egyesületünket.
A tavalyi évben ismét tartottuk a kapcsolatot betegtársainkkal, a helyi
képviselőkön keresztül, illetve személyesen. Otthoni látogatásra anyagi okok
miatt nem volt mód.
2017-ben is gyűjtöttük az SzJA 1%-át. melyet folyamatosan 2018 évben
használunk fel, első sorban gyógyszervásárlásra.
2017-ben ismét osztottunk szaloncukrot a betegtársak részére, ez a
programunk 94 164 Ft-ba került, melyhez Nyíregyháza Város Közgyűlésének
Szociális Bizottsága 35 000 forinttal járult hozzá, a fenn maradó részt
egyesületünk saját költségből fedezte.
Nyíregyháza Város Közgyűlésének Környezetvédelmi Bizottsága által megítélt
80 000 forintot, melyet „Vesebetegek II. Regionális Találkozója” címmel
nyújtottunk be egyéb anyagi fedezett hiánya miatt visszafizettük a Bizottság
részére.

  1. március 9-én a Korzó Bevásárló és Szórakoztató Központban
    tartottuk a Vese Világnapi rendezvényünket, mely ezúttal a Nemzeti Vese
    Program országos, központi rendezvénye volt. Dr. Szegedi János, Dr. Valikovics
    Ferenc, és Dr. Balku István Főorvos Urak közreműködésével orvosi előadásokat
    hallgathattunk meg, Horváth Istvánné diétás előadást tartott, Kollár Istvánné
    megtornáztatta a jelenlévőket, és kérdések feltevésére is lehetőség volt. A
    Korzóban elérhető volt több tájékoztató anyagunk is a vesebetegséggel, az
    egyesület munkájával kapcsolatban, illetve a B.Braun Avitum Hungary Zrt. által
    a Vese Világnapjára készített tájékoztató kiadvány is. A Vese Világnapjához
    kapcsolódóan Dr. Szegedi János és Dr. Valikovics Ferenc Főorvos Urak több
    médiában megjelentek és felhívták a lakosság figyelmét a vesebetegség
    tüneteire, veszélyeire. Így többek között a cikk jelent meg a Kelet-
    Magyarországban, a Nyíregyházi Naplóban. interjú hangzott el a Retro
    Rádióban és a Mustár rádióban. Oláhné Asztalos Mária vezető ápoló,
    vérnyomást, a Cukorbetegek Nyíregyházi Egyesülete vércukorszintet mért az
    érdeklődők részére. Ezen kívül volt egy rajz kiállítás, 2 Közép Iskolai
    foglalkozás, 3 Óvodai foglalkozás, egy Civil Fórum a Vese Világnapján. A

Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban és a Kúdy Art Moziban, lejátszották
a 8 Aranyszabályt. A program megrendezéséhez Nyíregyháza Város
Közgyűlésének Civil alapja 50 000 forinttal járult hozzá, még 2016-ban.
2017-ben a Vesebetegek Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete megrendezte a
Vesebetegek Baráti Találkozóját, ahol egyesületünket 36 fő képviselte.
Az egyesület tagjai, a B.Braun Zrt nyíregyházi dolgozóival, és a Zay Anna
Egészségügyi és informatika Szakközépiskola tanulóival közösen, a Magyar
Élelmiszerbank szervezésében 2017. Novemberében tartós élelmiszert
gyűjtöttünk a nyíregyházi METRO Áruházban, mely szintén kiosztásra került a
rászorulók között. A különböző programban 50 önkéntes segítette munkánkat.
Szervezetünk a Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetségétől anyagi
támogatásban nem részesült, tagjaink után szervezetünk 12 000 Ft tagdíjat utalt
át a VORSZ- nak.
Egyesületünk minden tisztségviselője önkéntes munkában látja el feladatát.

Nyíregyháza, 2017-03-20. Kutasi Irén
elnök

Beszámoló 2016.

Ezúton szeretnénk beszámolni a tavalyi évben végzett tevékenységünkről.

A Vesebetegek Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Egyesületének taglétszáma jelenleg 226 fő, mely az új betegek érkezésével szinte naponta változik.

A tavalyi évben 1 983 335 Ft bevételünk, és 1 347 767 Ft kiadásunk keletkezett.

2016-ban következő pályázatokat nyújtottuk be:

A Nemzeti Együttműködési Alaphoz benyújtott működési pályázatunk négy év elutasítás után, 500 000 Ft-ot nyert. A NEA szakmai pályázatunk melyet a Vese Világnap alkalmából adtunk be, elutasításra került.

Szintén elutasításra kerültek a következő pályázataink: AIPM, DM, Generali, MOL Köszi program (2 pályázat), Moonstone, T-Com, Tesco.

A Magyar Élelmiszerbank Alapítvány segítségével, a tavalyi évben két alkalommal osztottunk élelmiszer csomagot a megye három Művese Állomásán a rászorulók között. Az egyesület tagjai, a B.Braun Zrt nyíregyházi dolgozóival, és a Zay Anna Egészségügyi és informatika Szakközépiskola tanulóival közösen, a Magyar Élelmiszerbank szervezésében 2016. Novemberében tartós élelmiszert gyűjtöttek a nyíregyházi METRO Áruházban, mely szintén kiosztásra került a rászorulók között.

A megye Művese Állomásait működtető B.BRAUN Avitum Hungary Zrt. 150 000 Ft-tal támogatta egyesületünket.

A Cukorbetegek Országos Szövetsége a Vesebetegek Országos Szövetségével kötött megállapodásnak köszönhetően azon betegtársaink, akik inzulinos cukorbetegek a régi cukormérőjüket ingyenesen lecserélhették új készülékre. A program keretein belül 2016-ban 20 fő kapott adományba vércukormérő készüléket. Ezt a programot az adományozó 2016. június 1-vel felfüggesztette.

A tavalyi évben ismét tartottuk a kapcsolatot betegtársainkkal, a helyi képviselőkön keresztül, illetve mindhárom Művese Állomáson tartottunk beszámolót az egyesület munkájáról. Otthoni látogatásra anyagi okok miatt nem volt mód.

Egyesületünk 2016. év tavaszán standdal jelentkezett a „Nyíregyháza Városnap” rendezvényen.

A Személyi Jövedelem Adójuk 1%-át részünkre felajánlók által 515 848 Ft

folyt be számlánkra, melyet folyamatosan használunk fel. 2016-ban 456 938 Ft-ot fordítottunk gyógyszer vásárlására. A különböző programok lebonyolításában nagy segítségünkre voltak a nyíregyházi, kisvárdai és mátészalkai művese állomások beteg képviselői, dolgozói, magán betegszállítók.

2016-ban ismét osztottunk szaloncukrot a betegtársak részére, ez a programunk 94 164 Ft-ba került, melyhez Nyíregyháza Város Közgyűlésének Szociális Bizottsága 30 000 forinttal járult hozzá, a fenn maradó részt egyesületünk saját költségből fedezte. 2016. március 10-én a Korzó Bevásárló és Szórakoztató Központban tartottuk a Vese Világnapi rendezvényünket, Dr. Szegedi János, és Dr. Valikovics Ferenc Főorvos Urak közreműködésével orvosi előadásokat hallgathattunk meg, és kérdések feltevésére is lehetőség volt. A Korzóban elérhető volt több tájékoztató anyagunk is a vesebetegséggel, az egyesület munkájával kapcsolatban, illetve a B.Braun Avitum Hungary Zrt. által a Vese Világnapjára készített tájékoztató kiadvány is. A Vese Világnapjához kapcsolódóan Dr. Szegedi János és Dr. Valikovics Ferenc Főorvos Urak több médiában megjelentek és felhívták a lakosság figyelmét a vesebetegség tüneteire, veszélyeire. Így többek között a cikk jelent meg a Kelet-Magyarországban, a Nyíregyházi Naplóban, interjú hangzott el a Retro Rádióban és a Mustár rádióban. Oláhné Asztalos Mária vezető ápoló, vérnyomást, a Cukorbetegek Nyíregyházi Egyesülete vércukorszintet mért az érdeklődők részére.

A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft 200 000 Ft-tal támogatta a Vese Világnapi rendezvényünket, melyet a 2017 évi rendezvényen használtunk fel, szintén erre a rendezvényre kaptunk 50 000 Ft pályázati támogatást a Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal Civil Alapjától.

2016-ban a Vesebetegek Borsod – Abaúj- Zemplén Megyei Egyesülete megrendezte a Vesebetegek I. Regionális találkozóját, ahol egyesületünket 36 fő képviselte.

A tavalyi évben Nyíregyházi dalizált betegtársunk, Majoros Andrásné elhunyt, a hozzátartozók a temetésen összegyűjtött pénzből 10 db egyenként 10 000 Ft-os élelmiszervásárlási utalványt vásároltak, melyet rászoruló betegtársainknak adományoztak.

Egyesületünk minden tisztségviselője önkéntes munkában látja el feladatát. Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik önkéntes munkájukkal jelentősen hozzájárultak a nap sikeréhez. A különböző programban 51 önkéntes segítette munkánkat.

Szervezetünk a Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetségétől anyagi támogatásban nem részesült, tagjaink után szervezetünk 12 000 Ft tagdíjat utalt át a VORSZ-nak.

Tagdíjunkat ez évben a 2012 -ben a közgyűlés által megszavazott 2ooo Ft /fő /év, a vérnyomásmérő bérleti díja 5o Ft/ hó, 6oo Ft/év, az egyesület által vásárolt és kikölcsönzött vércukormérő bérleti díja 200 Ft/hó, 2400 Ft/év. Az elnök tiszteletdíja 24 000 Ft/hó, mely nem került kifizetésre.

Várjuk véleményeiket, javaslataikat!

Találkozásunkig is jó egészséget kívánunk!

Nyíregyháza, 2017-04-21. Kutasi Irén

elnök

Beszámoló 2015.

A Vesebetegek Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Egyesületének taglétszáma jelenleg 246 fő, mely az új betegek érkezésével szinte naponta változik.

2014.június 1-vel a Törvényszék törölte egyesületünk közhasznú jogállását, melyet újból kérvényeztünk. így 2015.Március 14-től ismét közhasznú minősítésű az egyesület.

2015-ben következő pályázatokat nyújtottuk be:

A Nemzeti Együttműködési Alaphoz benyújtott működési és szakmai pályázatunk is melyet a Vese Világnap alkalmából adtunk be, elutasításra kerültek.

A Magyar Élelmiszerbank Alapítvány segítségével, a tavalyi évben két alkalommal osztottunk élelmiszer csomagot a megye három Művese Állomásán a rászorulók között. Az egyesület tagjai, a B.Braun Zrt nyíregyházi dolgozóival közösen, a Magyar Élelmiszerbank szervezésében 2015. Novemberében tartós élelmiszert gyűjtöttek a nyíregyházi METRO Áruházban, mely szintén kiosztásra került a rászorulók között. A különböző programban 45 önkéntes segítette munkánkat.

A megye Művese Állomásait működtető B.BRAUN Avitum Hungary Zrt. 150 000 Ft-tal támogatta egyesületünket.

A Roche Magyarország Kft 2015-ben támogatott bennünket, 2 doboz tesztcsíkot kaptunk adományba, illetve további 20 doboz tesztcsíkot rendelhettünk kedvezményes áron.

A Cukorbetegek Országos Szövetsége a Vesebetegek Országos Szövetségével kötött megállapodásnak köszönhetően azon betegtársaink, akik inzulinos cukorbetegek a régi cukormérőjüket ingyenesen lecserélhették új készülékre. A program keretein belül 2015-ben 10 db vércukormérőt kaptunk adományba. Ez a programunk az idén is folytatódik.

A tavalyi évben ismét tartottuk a kapcsolatot betegtársainkkal, a helyi képviselőkön keresztül. Otthoni látogatásra anyagi okok miatt nem volt mód.

Egyesületünk 2015. év tavaszán standdal jelentkezett a „Helló Nyíregyháza” rendezvényen.

A Személyi Jövedelem Adójuk 1%-át részünkre felajánlók által 439 689 Ft

folyt be számlánkra, melyet folyamatosan 2016 évben használunk fel. 2015-ben 435 159 Ft-ot fordítottunk gyógyszer vásárlására. A különböző programok lebonyolításában nagy segítségünkre voltak a nyíregyházi, kisvárdai és mátészalkai művese állomások beteg képviselői, dolgozói.

2015-ben ismét osztottunk szaloncukrot a betegtársak részére, ez a programunk 93 365 Ft-ba került, melyhez Nyíregyháza Város Közgyűlésének Szociális Bizottsága 30 000 forinttal járult hozzá, a fenn maradó részt egyesületünk saját költségből fedezte.

2015. március 12-én a Korzó Bevásárló és Szórakoztató Központban tartottuk a Vese Világnapi rendezvényünket, melyen megnyitottuk a lakosság részére készített kiállításunkat, mely két hétig volt megtekinthető, Dr. Szegedi János, és Dr. Valikovics Ferenc Főorvos Urak közreműködésével orvosi előadásokat hallgathattunk meg, és kérdések feltevésére is lehetőség volt. A Korzóban elérhető volt több tájékoztató anyagunk is a vesebetegséggel, az egyesület munkájával kapcsolatban, illetve a B.Braun Zrt. által a Vese Világnapjára készített tájékoztató kiadvány is. A Vese Világnapjához kapcsolódóan Dr.Szegedi János és Dr. Valikovics Ferenc Főorvos Urak több médiában megjelentek és felhívták a lakosság figyelmét a vesebetegség tüneteire, veszélyeire. Így többek között a cikk jelent meg a Kelet-Magyarországban, a Nyíregyházi Naplóban, interjú készült a Nyíregyházi Városi Televízióban, a Kölcsey Televízióban, a Retró Rádióban. Oláhné Asztalos Mária vezető ápoló, vérnyomást, a Cukorbetegek Nyíregyházi Egyesülete vércukorszintet mért az érdeklődők részére.

Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik önkéntes munkájukkal jelentősen hozzájárultak a nap sikeréhez.

Szervezetünk a Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetségétől anyagi támogatásban nem részesült, tagjaink után szervezetünk 9 000 Ft tagdíjat utalt át a VORSZ-nak.

Egyesületünk elnökének Kutasi Irénnek a mandátuma lejár. Várjuk a javaslatokat az elnök személyére.

Tagdíjunkat ez évben a 2012 -ben a közgyűlés által megszavazott 2ooo Ft /fő /év, a vérnyomásmérő bérleti díja 5o Ft/ hó, 6oo Ft/év, az egyesület által vásárolt és kikölcsönzött vércukormérő bérleti díja 200 Ft/hó, 2400 Ft/év. Az elnök tiszteletdíja 24 000 Ft/hó, mely nem került kifizetésre.

Várjuk véleményeiket, javaslataikat!

Találkozásunkig is jó egészséget kívánunk!

Nyíregyháza, 2015-04-17. Kutasi Irén

elnök

Beszámoló 2014.

B e s z á m o l ó

A Vesebetegek Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Egyesületének vezetősége

nevében, ezúton szeretnénk tájékoztatni önöket az elmúlt évben történtekről.

A Vesebetegek Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Egyesületének taglétszáma jelenleg 260 fő, mely az új betegek érkezésével szinte naponta változik.

Szervezetünk a tavalyi évben 1 507 845 Ft-ból gazdálkodott, beleértve természetesen a nyertes pályázatokat is, a kiadásunk 1542 797 Ft volt.

2014.június 1-vel a Törvényszék törölte egyesületünk közhasznú jogállását, melyet újból kérvényeztünk. így 2015.Március 14-től ismét közhasznú minősítésű az egyesület.

2014-ben következő pályázatokat nyújtottuk be:

A Nemzeti Együttműködési Alaphoz benyújtott működési és szakmai pályázatunk is melyet az egyesület alapításának 25 éves évfordulója alkalmából adtunk be, elutasításra kerültek.

A Roma Polgári Tömörüléshez beadott pályázati támogatásnak köszönhetően hosszú idő óta tudunk ismét szabadidős programot szervezni az egyesület tagjai és családtagjaik részére. Ez a programunk 2014.április 28-án valósult meg, az Állatparkba és a Múzeum Faluba látogattunk el 63 Fővel. A program költségeihez a Roma Polgári Tömörülés 255 000 Ft-tal járult hozzá. A Magyar Élelmiszerbank Alapítvány segítségével, a tavalyi évben két alkalommal osztottunk élelmiszer csomagot a megye három Művese Állomásán a rászorulók között, és a B.Braun Zrt nyíregyházi dolgozóival az egyesület tagjai gyűjtöttünk is adományt 2014. Novemberében a nyíregyházi METRO Áruházban, mely szintén kiosztásra került a rászorulók között. A résztvevők segítségét ezúton is köszönjük!

A megye Művese Állomásait működtető B.BRAUN Avitum Hungary Zrt. 150 000 Ft-tal támogatta egyesületünket.

A Roche Magyarország Kft 2014-ben támogatott bennünket, 2 doboz tesztcsíkot kaptunk adományba, illetve további 20 doboz tesztcsíkot rendelhettünk kedvezményes áron.

A tavalyi évben ismét tartottuk a kapcsolatot betegtársainkkal, a kisvárdai és mátészalkai művese állomáson a helyi képviselőkön keresztül, illetve mindkét Művese állomáson tartottunk beszámolót az egyesület tevékenységéről. Otthoni látogatásra anyagi okok miatt nem volt mód.

A Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal Civil Alapja 40 000 Ft támogatásban részesítette egyesületünket, melyet szervezetünk alapításának 25 éves évfordulója alkalmából a Nyíregyházi Művese Állomáson megrendezésre került ünnepség költségeinek fedezetéül használtunk fel. Az ünnepségen ajándék műsort kaptunk Orha Andrea zenetanártól, és tanítványaitól, melyet ezúton is köszönünk!

Egyesületünk 2014. év tavaszán standdal jelentkezett a Helló Nyíregyháza rendezvényen. Aktív részesei voltunk a nyíregyházán megrendezett Transzplantációs Fórumnak.

A Személyi Jövedelem Adójuk 1%-át részünkre felajánlók által 463 480 Ft

folyt be számlánkra. 2014-ben 414 671 Ft-ot fordítottunk gyógyszer vásárlására a tagok által behozott recept alapján. A különböző programok lebonyolításában nagy segítségünkre voltak a nyíregyházi, kisvárdai és mátészalkai művese állomások beteg képviselői, dolgozói, Az Ambulancia Kft, Dialysis Kft és Nefron Bt. vezetői és munkatársai, munkájukat ezúton is köszönjük.

2014-ben ismét osztottunk szaloncukrot a betegtársak részére, ez a programunk 118 902 Ft-ba került, melyhez Nyíregyháza Város Közgyűlésének Szociális Bizottsága 30 000 forinttal járult hozzá, a fenn maradó részt egyesületünk saját költségből fedezte.

2014. március 12-én a Korzó Bevásárló és Szórakoztató Központban tartottuk a Vese Világnapi rendezvényünket, melyen megnyitottuk a lakosság részére készített kiállításunkat, mely két hétig volt megtekinthető, Dr.Szegedi János, és Dr. Valikovics Ferenc Főorvos Urak közreműködésével orvosi előadásokat hallgathattunk meg, és kérdések feltevésére is lehetőség volt. A Korzóban elérhető volt több tájékoztató anyagunk is a vesebetegséggel, az egyesület munkájával kapcsolatban, illetve a B.Braun Zrt. által a Vese Világnapjára készített tájékoztató kiadvány is. A Vese Világnapjához kapcsolódóan Dr.Szegedi János és Dr. Valikovics Ferenc Főorvos Urak több médiában megjelentek és felhívták a lakosság figyelmét a vesebetegség tüneteire, veszélyeire. Így többek között a cikk jelent meg a Kelet-Magyarországban, a Nyíregyházi Naplóban, interjú készült a Nyíregyházi Városi Televízióban, a Kölcsey Televízióban, a Retró Rádióban. Oláhné Asztalos Mária vezető ápoló, vérnyomást mért az érdeklődők részére.

Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik önkéntes munkájukkal jelentősen hozzájárultak a nap sikeréhez.

Szervezetünk a Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetségétől anyagi támogatásban nem részesült, tagjaink után szervezetünk 16 000 Ft tagdíjat utalt át a VORSZ-nak.

Tagdíjunkat ez évben a 2012 -ben a közgyűlés által megszavazott 2ooo Ft /fő /év, a vérnyomásmérő bérleti díja 5o Ft/ hó, 6oo Ft/év, a vércukormérő bérleti díja 200 Ft/hó, 2400 Ft/év. Az elnök tiszteletdíja 24 000 Ft/hó.

Várjuk véleményeiket, javaslataikat!

Találkozásunkig is jó egészséget kívánunk!

Nyíregyháza, 2015-04-26. Kutasi Irén

elnök

Beszámoló 2013.

A Vesebetegek Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Egyesületének taglétszáma jelenleg 320 fő.

2013-ban pályázatokat nyújtottuk be:

A Nemzeti Együttműködési Alap működési pályázatára, KPMG-hez, a benyújtott pályázataink mind sikertelenek voltak. A Független Emberi Lehetőség Kft által kiirt pályázatról, pedig kiderült, hogy csalás.
A Roma Polgári Tömörüléshez beadott pályázati támogatásnak köszönhetően hosszú idő óta tudunk ismét szabadidős programot szervezni az egyesület tagjai és családtagjaik részére. Ez a programunk már 2014-ben valósult meg A megye Művese Állomásait működtető B.BRAUN Avitum Hungary Zrt. 150 000 Ft-tal támogatta egyesületünket. Egyesületünk csatlakozott a Magyar Élelmiszerbank Alapítvány akciójához, melynek keretein belül a tavalyi évben három alkalommal osztottunk élelmiszer csomagokat a megye három művese állomásán dializált rászorulók között, és a B.Braun Zrt nyíregyházi és mátészalkai dolgozóival az egyesület tagjai gyűjtöttünk is adományt 2013. novemberében a nyíregyházi METRO Áruházban, mely szintén kiosztásra került a rászorulók között.

Egyesületünk több támogatáskérő levelet írt különböző cégeknek, sajnos ezekre, a kérvényekre vagy válasz sem érkezett, vagy elutasításra kerültek. Még 2012.-ben írtunk adománykérő levelet a Roche Magyarország Kft-nek, mely 2013-ban 3 db vércukormérő készülékkel illetve 10 doboz tesztcsíkkal támogatta szervezetünket, továbbá 20 doboz tesztcsíkot kedvezményes áron vásárolhattunk meg. Még a 2012-es NEA Működési pályázat segítségével 2013 év elején 20 db ”Vesebetegek étrendje és életmódja” című könyvet vásároltunk.

A tavalyi évben ismét tartottuk a kapcsolatot betegtársainkkal, a kisvárdai és mátészalkai művese állomáson, sajnos otthoni látogatásra anyagi okok miatt nem volt mód. 2013-ban a kisvárdai és a mátészalkai Művese Állomáson is tartottunk beszámolót az egyesület tevékenységéről.
A Személyi Jövedelem Adójuk 1%-át részünkre felajánlók által 439.533Ft folyt be számlánkra. 2013-ban 326.490Ft-ot fordítottunk gyógyszer vásárlására a tagok által behozott recept alapján. A különböző programok lebonyolításában nagy segítségünkre voltak a nyíregyházi, kisvárdai és mátészalkai művese állomások beteg képviselői, dolgozói, Az Ambulancia Kft, Dialysis Kft és Nefron Bt. vezetői és munkatársai, munkájukat ezúton is köszönjük.
2013-ban ismét osztottunk szaloncukrot a betegtársak részére, ez a programunk 131.670 Ft-ba került, melyhez Nyíregyháza Város Közgyűlésének Szociális Bizottsága 30.000 forinttal járult hozzá.
2013. március 14-én a Korzó Bevásárló és Szórakoztató Központban tartottuk a Vese Világnapi rendezvényünket, melyen megnyitottuk a lakosság részére készített kiállításunkat, mely két hétig volt megtekinthető, Dr. Szegedi János,Dr. Valikovics Ferenc Főorvos Urak közreműködésével orvosi előadásokat hallgathattunk meg, és kérdések feltevésére is lehetőség volt. A Korzóban elérhető volt több tájékoztató anyagunk is a vesebetegséggel, az egyesület munkájával kapcsolatban, illetve a B.Braun Zrt által a Vese Világnapjára készített tájékoztató kiadvány is. A Vese Világnapjához kapcsolódóan Dr. Szegedi János, Dr. Valikovics Ferenc Főorvos Urak több médiában megjelentek és felhívták a lakosság figyelmét a vesebetegség tüneteire, veszélyeire. Így többek között a cikk jelent meg a Kelet-Magyarországban, a Nyíregyházi Naplóban, interjú készült a Nyíregyházi Városi Televízióban, a Kölcsey Televízióban, a Retro Rádióban.
Ezen a rendezvényen részt vett önkéntes is, melyet a Nyíregyházi Önkéntes Központ közreműködésének köszönhetünk. Köszönettel tartozunk azon egyesületi tagnak, és mindazoknak, akik munkájukkal jelentősen hozzájárultak a nap sikeréhez.
Egyesületünk 2013-ban regisztrált, hogy önkénteseket is fogadhasson. A regisztráció után a különböző programok során 40 önkéntes segítette munkánkat, köszönjük segítségüket. A Vese Világnap megrendezését 90 000 Ft-tal a Nyíregyháza megyei jogú Város Közgyűlésének Civil Alapja is támogatta.
2013-ban a Vesebetegek Egyesületei Országos Szövetségének Vesenap nevű rendezvénye elmaradt.
Állandó programjaink közül tovább tudtuk biztosítani, a vércukormérő tesztcsík vásárlást, illetve a vércukormérő és vérnyomásmérő javítási költségét átvállaltuk tagjainktól.
Egyesületünk a tavalyi évben 1 382 000 Ft-ból gazdálkodott, beleértve a nyertes pályázatokat is.

Beszámoló 2012.

A Vesebetegek Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Egyesületének vezetősége

nevében, ezúton szeretnénk tájékoztatni önöket az elmúlt évben történtekről.

A Vesebetegek Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Egyesületének taglétszáma jelenleg 260 fő, mely az új betegek érkezésével szinte naponta változik.

2014-ben következő pályázatokat nyújtottuk be:

A Nemzeti Együttműködési Alaphoz benyújtott működési és szakmai pályázatunk is melyet az egyesület alapításának 25 éves évfordulója alkalmából adtunk be, elutasításra kerültek.

A Roma Polgári Tömörüléshez beadott pályázati támogatásnak köszönhetően hosszú idő óta tudunk ismét szabadidős programot szervezni az egyesület tagjai és családtagjaik részére. Ez a programunk 2014.április 28-án valósult meg, az Állatparkba és a Múzeum Faluba látogattunk el 63 Fővel. A program költségeihez a Roma Polgári Tömörülés 255 000 Ft-tal járult hozzá. A Magyar Élelmiszerbank Alapítvány segítségével, a tavalyi évben két alkalommal osztottunk élelmiszer csomagot a megye három Művese Állomásán a rászorulók között, és a B.Braun Zrt nyíregyházi dolgozóival az egyesület tagjai gyűjtöttünk is adományt 2014. Novemberében a nyíregyházi METRO Áruházban, mely szintén kiosztásra került a rászorulók között. A résztvevők segítségét ezúton is köszönjük!

A megye Művese Állomásait működtető B.BRAUN Avitum Hungary Zrt. 150 000 Ft-tal támogatta egyesületünket.

A Roche Magyarország Kft 2014-ben támogatott bennünket, 2 doboz tesztcsíkot kaptunk adományba, illetve további 20 doboz tesztcsíkot rendelhettünk kedvezményes áron.

A tavalyi évben ismét tartottuk a kapcsolatot betegtársainkkal, a kisvárdai és mátészalkai művese állomáson a helyi képviselőkön keresztül, sajnos otthoni látogatásra anyagi okok miatt nem volt mód. 2014-ben a kisvárdai és a mátészalkai Művese állomáson is tartottunk beszámolót az egyesület tevékenységéről.

A Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal Civil Alapja 40 000 Ft támogatásban részesítette egyesületünket, melyet szervezetünk alapításának 25 éves évfordulója alkalmából a Nyíregyházi Művese Állomáson megrendezésre került ünnepség költségeinek fedezetéül használtunk fel. Az ünnepségen ajándék műsort kaptunk Orha Andrea zenetanártól, és tanítványaitól, melyet ezúton is köszönünk!

Egyesületünk 2014. év tavaszán standdal jelentkezett a Helló Nyíregyháza rendezvényen. Aktív részesei voltunk a nyíregyházán megrendezett Transzplantációs Fórumnak.

A Személyi Jövedelem Adójuk 1%-át részünkre felajánlók által 463 480 Ft

folyt be számlánkra.. 2014-ben 414 671 Ft-ot fordítottunk gyógyszer vásárlására a tagok által behozott recept alapján. A különböző programok lebonyolításában nagy segítségünkre voltak a nyíregyházi, kisvárdai és mátészalkai művese állomások beteg képviselői, dolgozói, Az Ambulancia Kft, Dialysis Kft és Nefron Bt. vezetői és munkatársai, munkájukat ezúton is köszönjük.

2014-ben ismét osztottunk szaloncukrot a betegtársak részére, ez a programunk 118 902 Ft-ba került, melyhez Nyíregyháza Város Közgyűlésének Szociális Bizottsága 30 000 forinttal járult hozzá, a fenn maradó részt egyesületünk saját költségből fedezte.

2014. március 12-én a Korzó Bevásárló és Szórakoztató Központban tartottuk a Vese Világnapi rendezvényünket, melyen megnyitottuk a lakosság részére készített kiállításunkat, mely két hétig volt megtekinthető, Dr.Szegedi János, és Dr. Valikovics Ferenc Főorvos Urak közreműködésével orvosi előadásokat hallgathattunk meg, és kérdések feltevésére is lehetőség volt. A Korzóban elérhető volt több tájékoztató anyagunk is a vesebetegséggel, az egyesület munkájával kapcsolatban, illetve a Nemzeti Veseprogram által a Vese Világnapjára készített tájékoztató kiadvány is. A Vese Világnapjához kapcsolódóan Dr.Szegedi János és Dr. Valikovics Ferenc Főorvos Urak több médiában megjelentek és felhívták a lakosság figyelmét a vesebetegség tüneteire, veszélyeire. Így többek között a cikk jelent meg a Kelet-Magyarországban, a Nyíregyházi Naplóban, interjú készült a Nyíregyházi Városi Televízióban, a Retró Rádióban. A Cukorbetegek Nyíregyházi Egyesülete vércukorszintet, Oláhné Asztalos Mária vezető ápoló, vérnyomást mért az érdeklődők részére. Lakatos István fotók és video készítésével örökítette meg a rendezvényt.

Köszönettel tartozunk az említetteteknek, illetve mindazoknak, akik önkéntes munkájukkal jelentősen hozzájárultak a nap sikeréhez.

Szervezetünk a tavalyi évben 1 577 845 Ft-ból gazdálkodott, beleértve természetesen a már említett nyertes pályázatokat is, a kiadásunk 1542 797 Ft volt.

Tagdíjunkat ez évben a 2012 -ben a közgyűlés által megszavazott 2ooo Ft /fő /év, a vérnyomásmérő bérleti díja 5o Ft/ hó, 6oo Ft/év, a vércukormérő bérleti díja 200 Ft/hó, 2400 Ft/év. Az elnök tiszteletdíja 24 000 Ft/hó.

Várjuk véleményeiket, javaslataikat!

Találkozásunkig is jó egészséget kívánunk!

Nyíregyháza, 2015-04-26. Kutasi Irén

elnök

Beszámoló 2011.

A Vesebetegek Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Egyesületének vezetősége
nevében, ezúton szeretnénk tájékoztatni önöket az elmúlt évben történtekről.
Egyesületünk alapító tagja, korábbi elnökhelyettes Licsinka Istvánné elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük.
Egyesületünk taglétszáma jelenleg 365 fő, mely az új betegek érkezésével szinte naponta változik.
2011-ben a következő pályázatokat nyújtottuk be:
1./ A Nemzeti Civil Alapprogram Észak- Alföldi Regionális Kollégiuma által kiírt pályázatban működési költségekre lehetett pályázni, melyen 100.000 Ft-tal támogatta az egyesületet. Ebből fedeztük a könyvelő költségének, a telefonszámlának, a banki költségeknek egy részét, tartottuk a kapcsolatot a Művese Állomások és a betegtársak között.
2./ Az Érthetően az Egészségért Alapítvány pályázati kiírásán egyesületünk sikeresen szerepelt, ennek köszönhetően 30 db az SZJA 1% adására felhívó plakátunk és 1000 db szórólap volt kihelyezve Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Háziorvosi és Szakrendelőjében 2011. február 01. és május 20. között. Az Érthetően az Egészségért Alapítvány támogatásának értéke 750 000 Ft volt, ehhez egyesületünk 250 000 Ft önrészt vállalt. Az Alapítvány készíttette el, és helyezte ki a plakátokat és a szórólapokat az említett helyeken.
Sajnos több pályázatunk elutasításra került, a Civil-COM, KPMG, NEXT-ART pályázataink mind sikertelenek voltak.
A Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma által „Audiovizuális Bemutatkozó készítése” című 2010-es pályázaton, lehetőségünk nyílt egy 90 mp-es bemutatkozó anyag készítésére, mely felkerült honlapunkra a www.vebenyh.hu-ra is, illetve készítettünk egy az egyesületünket bemutató szórólapot is. Ez a kisfilm Lakatos István közreműködésével 2011 év elején elkészült, és az RTL Klub Televízió 10 alkalommal térítésmentesen levetítette.
A megye Művese Állomásait működtető B.BRAUN Avitum Hungary Zrt. 150 000 Ft-tal támogatta egyesületünket. Szintén a B.BRAUN Avitum Hungary Zrt. közreműködésével egyesületünk 2009-ben csatlakozott a Magyar Élelmiszerbank Alapítvány akciójához, melynek keretein belül a tavalyi évben két alkalommal osztottunk élelmiszer csomagokat a megye három művese állomásán dializált rászorulók között. Egyesületünk tagjának Dr. Bálint Istvánnak a közreműködésével egyesületünk 2011-ben a Mátészalkai Fecske Patika jelentős értékű gyógyszer adományában részesült, melyből támogathattuk a rászorulókat és a megye nefrológiai ellátását is. Segítségüket ezúton is köszönjük.
Egyesületünk több támogatáskérő levelet írt különböző cégeknek, így az ABBOTT Kft, AMGEM, Szerencsejáték Zrt, Magyar Telekom, sajnos ezek a kérvények mind elutasításra kerültek.
A tavalyi évben ismét tartottuk a kapcsolatot betegtársainkkal, 2011-ben 16 tagtársunkat látogattunk meg otthonában, illetve a kisvárdai és mátészalkai művese állomáson is. 2011-ben a kisvárdai és a mátészalkai Művese állomáson is tartottunk beszámolót az egyesület tevékenységéről.
A Személyi Jövedelem Adójuk 1%-át részünkre felajánlók által 609 935 Ft
folyt be számlánkra. 2011-ben 100 a megyében található vállalkozást kerestünk meg azzal a kéréssel, hogy hívják fel a dolgozóik figyelmét arra, a lehetőségre, hogy az adójuk 1%-át a mi egyesületünknek is adhatják. 2011-ben 387489 Ft-ot fordítottunk gyógyszer vásárlására a tagok által behozott recept alapján. A különböző programok lebonyolításában nagy segítségünkre voltak a nyíregyházi, kisvárdai és mátészalkai művese állomások beteg képviselői, dolgozói, Az Ambulancia Kft, Dialysis Kft és Nefron Bt. vezetői és munkatársai, munkájukat ezúton is köszönjük.
2011-ben ismét osztottunk szaloncukrot a betegtársak részére, ez a programunk 135 065 Ft-ba került, melyhez Nyíregyháza Város Közgyűlésének Szociális Bizottsága 30 000 forinttal járult hozzá. Nyíregyháza Város Közgyűlésének Civil Alapja 35 000 Ft-tal támogatta egyesületünket, melyet Állatparki belépő vásárlására fordítottunk.
2011.március 10-én a Nyír-Plázában található Civil Pontban tartottuk a Vese Világnapi rendezvényünket, melyen Dr.Angyal Sándor Főorvos Úr közreműködésével megnyitottuk a lakosság részére készített kiállításunkat,mely egész hónapban megtekinthető volt, Főorvos Úr közreműködését köszönjük. A Civil Pontban elérhető volt több tájékoztató anyagunk is a vesebetegséggel, illetve az egyesület munkájával kapcsolatban. A Vese Világnapjához kapcsolódóan Dr.Szegedi János, Dr.Angyal Sándor és Dr. Valikovics Ferenc Főorvos Urak több médiában megjelentek és felhívták a lakosság figyelmét a vesebetegség tüneteire, veszélyeire. Így többek között a cíkk jelent meg a Kelet-Magyarországban, a Nyíregyházi Naplóban, interjú készült a Nyíregyházi Városi Televízióban, a Kölcsey Televízióban, a Retró Rádióban, a Magyar Rádió Nyíregyházi Körzeti Stúdiója részére.
2011.Október 18-án csatlakozva az országos kezdeményezéshez egyesületünk megrendezte a Nemzeti Vese Program Nyíregyházi rendezvényét a a Jósa András Oktató Kórház Sebészeti Tömbjének Nagyelőadó termében, ahol a résztvevők 5 eladást hallgathattak meg a vesebetegség témakörében és kérdéseket is tehettek fel. Köszönjük az előadók Dr.Szegedi János, Dr.Angyal Sándor, Dr. Valikovics Ferenc, Dr. Szigeti Zsuzsanna és Dr. Balku István nagyon hasznos előadásait és tanácsait. Ezen a rendezvényen részt vett önkéntes is, melyet a Nyíregyházi Önkéntes Központ közreműködésének köszönhetünk. Köszönettel tartozunk azon egyesületi tagnak, és mindazoknak, akik munkájukkal jelentősen hozzájárultak a nap sikeréhez.
Egyesületünk anyagi okok miatt 2011-ben nem vett részt a Vesebetegek Egyesületei Országos Szövetségének Vesenap nevű rendezvényén Diósjenőn.
2011-ben a nyíregyházi és a mátészalkai Művese Állomásokon lecserélésre került 4 db számítógép, melyet az egyesületünk kapott meg. Az egyesület elnöksége úgy határozott, hogy a gépeket azoknak a rászoruló tagjainknak adományozza, akik korábban már jelezték, hogy szükségük lenne számítógépre, de anyagi lehetőségük nem engedi meg, hogy vásároljanak.
Köszönjük a felajánlást és azok munkáját, akik segítséget nyújtottak abban, hogy a betegtársaink megkaphatták ezeket a gépeket.
Szervezetünk a tavalyi évben 1 457 137 Ft-ból gazdálkodott, beleértve természetesen a már említett nyertes pályázatokat is.
Szervezetünk a Alapszabályába szeretnénk bele foglalni, hogy egyesületünk kirándulásokat, szabadidős tevékenységet szervezhessen a tagjai részére, ehhez kérnénk a tagság hozzájárulását. Egyesületünk elnökének Kutasi Irénnek a megbízatása lejárt. Az elnökség javaslata alapján újabb négy évre Kutasi Irént jelöljük az egyesület elnöki posztjára. Amennyiben más személyt jelölnének erre a posztra, várjuk javaslataikat.
Tagdíjunkat ez évben a 2003 -ban a közgyűlés által megszavazott 1ooo Ft /fő /év, a vérnyomásmérő és a vércukormérő bérleti díja 5o Ft/ hó, 6oo Ft/év. Az elnök tiszteletdíja 17 000 Ft/ hó.

Várjuk véleményeiket, javaslataikat!

Találkozásunkig is jó egészséget kívánunk!

Nyíregyháza, 2012-04-24.

Kutasi Irén
elnök

Beszámoló 2010.

A Vesebetegek Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Egyesületének vezetősége
nevében, ezúton szeretnénk tájékoztatni önöket az elmúlt évben történtekről.
Egyesületünk taglétszáma jelenleg 365 fő, mely az új betegek érkezésével szinte naponta változik.
Egyesületünk bevételeinek nagy része továbbra is pályázatokból származik, ezek 2010-ben a következők voltak:
1./A Nemzeti Civil Alapprogramhoz 3 pályázatot nyújtottunk be, ebből a kollégium 2 pályázatot fogadott el.
a.) Az Észak- Alföldi Regionális Kollégium által kiírt pályázatban működési költségekre lehetett pályázni, melyen 300.000 Ft-tal támogatta az egyesületet. Ebből fedeztük a könyvelő költségének, a telefonszámlának, a banki költségeknek egy részét, tartottuk a kapcsolatot a Művese Állomások és a betegtársak között.
b.) A Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma által „Audiovizuális Bemutatkozó készítése” című pályázaton lehetőségünk nyílt egy 90 mp-es bemutatkozó anyag készítésére, mely felkerült honlapunkra a www.vebenyh.hu-ra is, illetve készítettünk egy az egyesületünket bemutató szórólapot is, erre a programra 450 000 Ft támogatásban részesültünk. c.) A Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma által „Helyi társadalmat segítő szolgáltatások” címmel kiirt pályázaton a „Vesevilágnap 2011” című pályázatunk elutasításra került.
2.) Az „Európai Pályázatkezelő és Vállalkozásfejlesztő Alapítvány” kiírásán kirándulásra kértünk támogatást, azonban ez a pályázatunk elutasításra került.
3.) Elutasításra került az Erőforrás Alapítványhoz benyújtott pályázatunk is, melyen szakkönyveket, vérnyomásmérőt szerettünk volna vásárolni.
4.) A METDER által kiirt pályázaton laptopra pályáztunk, mely elutasításra került.
5.) A Vodafone a Facebook oldalon fotópályázatot írt ki, melyre közösségi fotókkal lehetet pályázni, sajnos itt sem kerültünk be a nyertesek közzé.
Nyíregyháza Város Közgyűlése 2o1o-ben 30 000 Ft-tal támogatta egyesületünket, melyet a 2010.augusztus 10-én Diósjenőn rendezett Vesenap útiköltségére használtunk fel. Ezen a programon 34 fővel vettünk részt. A különböző programok lebonyolításában nagy segítségünkre voltak a nyíregyházi, kisvárdai és mátészalkai művese állomások beteg képviselői, dolgozói, Az Ambulancia Kft, Dialysis Kft és Nefron Bt. vezetői és munkatársai, munkájukat ezúton is köszönjük. Anyagi okok miatt saját egyesületi kirándulást szervezni 2010-ben sajnos nem tudtunk. A mátészalkai művese állomáson a tavalyi évig segítségünkre volt a munkában Keresztényi Csabáné Mónika, munkáját ezúton is köszönjük. Őt váltotta 2010 évben Makkai Árpádné Éva, aki azóta is ellátja ezt a feladatot.
A megye Művese Állomásait működtető B.BRAUN Avitum Hungary Zrt. 150 000 Ft-tal támogatta egyesületünket. Szintén a B.BRAUN Avitum Hungary Zrt. közreműködésével egyesületünk 2009-ben csatlakozott a Magyar Élelmiszerbank Alapítvány akciójához, melynek keretein belül a tavalyi évben két alkalommal osztottunk élelmiszer csomagokat a megye három művese állomásán dializált rászorulók között. Segítségüket ezúton is köszönjük. December 3-án és 4-én a Magyar Élelmiszerbank szervezésében a nyíregyházi Művese állomás, a Mátészalkai Művese Állomás dolgozói és az egyesület tagjai közösen gyűjtöttek adományokat a nyíregyházi METRO Áruházban. Az itt összegyűjtött élelmiszerek szintén kiosztásra kerültek a betegek között. Minden résztvevőnek köszönjük a segítséget.
A ABBOTT Kft 80 000 Ft-tal támogatta egyesületünket, ezt az összeget teljes egészében gyógyszervásárlásra fordítottuk.
2010-ben 733 130 Ft-ot fordítottunk gyógyszer vásárlására a tagok által behozott recept alapján.
Ezen kívül több magánszemély is támogatta egyesületünket, támogatásukat ezúton is köszönjük.
A tavalyi évben ismét tartottuk a kapcsolatot betegtársainkkal, így 2010-ben 6 tagtársunkat látogattunk meg otthonában, illetve a kisvárdai és mátészalkai művese állomáson is több alkalommal.
A Magyar Vesebetegekért Alapítvány 2010-ben egy alkalommal rendezett orvos-beteg- találkozót, ezen a találkozón 11 fő képviselte egyesületünket.
2010-ben 50 vállalkozást kerestünk meg levélben, azzal a kéréssel, hogy hívják fel a dolgozóik figyelmét arra, hogy az SZJA 1%-át a Vesebetegek Sz-Sz-B M-i Egyesületének is felajánlhatják.
A Személyi Jövedelem Adójuk 1%-át részünkre felajánlók által 741 773 Ft
folyt be számlánkra, ez az előző évekhez képest jelentős növekedés.
Az Egészségügyi Minisztérium pályázatán 2009-ben 1 000 000 Ft-ot nyerünk tájékoztató DVD készítésére, melyet 2010-ben 1000 példányban elkészült, és folyamatosan kiosztásra kerül a keletkező igények szerint a nefrológiai gondozókban és a művese állomásokon. Köszönjük minden közreműködőnek, hogy hozzájárultak a film elkészítéséhez.
2010-ben ismét osztottunk szaloncukrot a betegtársak részére összesen 410 csomaggal, ez a programunk 138 990 Ft-ba került, melyet teljes egészében az egyesület finanszírozott, mivel a tavalyi évben a Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal nem irt ki karácsonyi pályázatot, és az előző évektől eltérően 2010-ben az ajándékutalványra sem lehetett javaslatot tenni. Bízunk benne, hogy az idén ismét lesz ilyen lehetőség.
A Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége határozata alapján egyesületünk Regionális Egyesületi Találkozót szervezett 2010. február 28-án Nyíregyházán. Ezen a találkozón részt vettek régió egyesületeinek (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye, Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok Megye) képviselői, A B.Braun Zrt. képviseletében Dr. Szegedi János és Dr. Angyal Sándor Főorvos Urak, a VORSZ képviseletében Ádám Aurél a Vorsz elnöke,
Kocsán Éva, és Dunai Csilla a Vesevilág főszerkesztője.
A Szent Margit Kórház Vese Alapítvány, Dr. Pollner Kálmán vezetésével évente ingyenes életmód tábort szervez vesebetegek és családtagjaik részére, melyhez 2010-ben csatlakozott a VORSZ is. Így lehetőségünk nyílt, hogy egy fő nefrológiai gondozott (Bulyáki Zsolt Nagyecsed) a családjával, és egy fő CAPD-s tagunk (Darai Miklósné, Nagykálló) hozzátartozójával együtt egy hétig részt vegyen ebben a táborban Diósjenőn. Mint segítő szintén egy hétig a táborban volt Ertel István nyíregyházi transzplantált tagtársunk is, segítségét ezúton is köszönjük. Mivel a helyi dializisnek akadályai voltak, ezért ez a lehetőség a művese kezelt betegeknek nem volt lehetséges. Reméljük az idén is küldhetünk embereket ebbe a nagyon hasznos életmód táborba.
2010-ben a Dél-Pesti Vesebetegek Egyesületének tagjai a hozzátartozókkal együtt egy hétig Nyíregyházán nyaraltak és 10 fő vendég dializist vett igénybe, melyhez minden segítséget megkaptak, melyet az Ő nevükben is köszönünk.
Elmondásuk szerint kellemes élményekkel távoztak Nyíregyházáról.
Dr. Fabók Józsefnek a B.Braun Zrt jelenlegi tanácsadójának és korábbi igazgatójának megbízásából Köbli Anikó újságíró könyvet ír a B.Braun Hungary Zrt. történetéről, melyben az állomás dolgozóin kívül szerepelnek az egyesület tagjai közül ketten Bereczki Andrea és Kutasi Irén is.
Egyesületünk a tavalyi évben 3 321 596 Ft-ból gazdálkodott, beleértve természetesen a már említett nyertes pályázatokat is.
Tagdíjunkat ez évben a 2003 -ban a közgyűlés által megszavazott 1ooo Ft /fő /év, a vérnyomásmérő és a vércukormérő bérleti díja 5o Ft/ hó, 6oo Ft/év. Az elnök tiszteletdíja 17 000 Ft/ hó. Az elnökség javaslatára kérjük a közgyűlés hozzájárulását, hogy a tagdíjat ne december 31-ig, hanem minden év június 30-ig legyen lehetőség fizetni, ez azért lenne jó, mert így több pénzből gazdálkodhatnánk illetve így azok a tagjaink, juthatnak az egyesület adományaihoz, akik időre befizették a tagdíjat. Egyesületünk kapcsolatban áll egy könyvelő irodával, ezért az egyesület elnökségében a gazdasági vezető poszt szükségtelené vált, kérjük a tagok hozzájárulását az alapszabály változatásához.

Várjuk véleményeiket, javaslataikat!

Találkozásunkig is jó egészséget kívánunk!

Nyíregyháza, 2011-02-07.

Kutasi Irén
elnök