Beszámoló 2018.

A Vesebetegek Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Egyesületének taglétszáma
jelenleg 175 fő.
A Nemzeti Együttműködési Alaphoz benyújtott működési és szakmai
pályázatunk is várólistára került.
A tavalyi évben ismét tartottuk a kapcsolatot betegtársainkkal, a helyi
képviselőkön keresztül, illetve személyesen a megye Művese Állomásain.
2018-ban is gyűjtöttük az SZJA 1%-át. melyet folyamatosan használunk fel.
2018 karácsonyára, a dializált egyesületi tagoknak C Vitamin Injekciót
vásároltunk.
2018-ban ismét osztunk szaloncukrot a betegtársak részére.
2018. március 9-én a Nyír-Plaza Bevásárló és Szórakoztató Központban
tartottuk a Vese Világnapi rendezvényünket, mely ezúttal az Egészségnap nevet
viselte. Orvosi előadásokat hallgathattunk meg. A helyszínen egésznap elérhető
volt több tájékoztató anyagunk is. A Vese Világnapjához kapcsolódóan a
szakemberek több médiában megjelentek és felhívták a lakosság figyelmét a
vesebetegség tüneteire, veszélyeire. Vérnyomást, a Cukorbetegek Nyíregyházi
Egyesülete vércukorszintet mért. A rendezvényen a Szabolcs-Szatmár-Bereg
Megyei Alapellátás szakemberei többfajta vizsgálattal álltak az érdeklődők
részére, illetve hallgathattak még előadást a védőoltásokról, és a helyes
táplálkozásról is. A nap végén pedig a Burattinó Bábszínház szórakoztatta
kicsiket.
2018 nyarán, a Sóstói Múzeumfaluban megrendeztük a Vesebetegek
Találkozóját. A rendezvényen az ország több Vesebeteg Egyesületét több mint
160 fő képviselte. A Morzsi Pékség bagettel, több cég zsákbamacska
ajándékokkal járult hozzá a rendezvény sikeréhez. A résztvevők kedvezményes
áron tekinthették meg a Nyíregyházi Állatparkot. Az egyesület tagjai, a B.Braun
Zrt. Nyíregyházi dolgozóival, és a Zay Anna Egészségügyi és informatika
Szakközépiskola tanulóival közösen, a Magyar Élelmiszerbank szervezésében
2018 Novemberében tartós élelmiszert gyűjtöttek a nyíregyházi METRO
Áruházban, mely kiosztásra került a rászorulók között. A Magyar
Élelmiszerbank Egyesület adományozott is a rászorulók részére, mely szintén
kiosztásra került a 3 Művese Állomáson. A különböző programban 53 önkéntes
segítette munkánkat.
Egyesületünk minden tisztségviselője önkéntes munkában látja el feladatát.