Beszámoló 2000

A Vesebetegek Szabolcs- Szatmár- Bereg megyei Egyesületének vezetősége nevében, ezúton szeretnénk tájékoztatni önöket az elmúlt évben történtekről. Egyesületünk taglétszáma jelenleg 295.fő,mely az új betegek érkezésével szinte naponta változik. Egyesületünk a tavalyi évben ismét sokfelé nyújtott be pályázatot sajnos nem mindig sikerrel.

Az Országgyűlés költségvetési bizottságához egyesületünk a tavalyi évben adott be először pályázatot, melyen 100.000 Ft-ot nyertünk.
A Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottságai 2000-ben több alkalommal összesen: 365.000 Ft-tal támogatta egyesületünket. Ebből gyógyszereket, vérnyomásmérőket, karácsonyi ajándékot és számítógépet vásároltunk, tájékoztató füzeteket fénymásoltunk, és kirándultunk, illetve ebből fedeztük az egyesület telefon és posta költség is.
A Soros Alapítványhoz tavaly két pályázatot nyújtottunk be, sajnos mindkettőt sikertelenül.
A Szociális és Családügyi Minisztériumhoz beadott pályázatunk sajnos ismét sikertelennek bizonyult, a minisztérium utoljára 1996.-ban támogatta egyesületünket.
Az Ökotárs Alapítvány 2000.-ben kétfordulós pályázatot hirdetett Civil Szervezetek számára, sajnos szervezetünk az első fordulóban kiesett, így nem kerület a támogatottak közzé.
A Megyei Önkormányzat Szociális Bizottsága 40.000 Ft-tal támogatott bennünket, ezt az összeget a tavalyi évben készített tájékoztató hangkazettára fordítottuk, melyet minden dializált betegtársunk megkapott Nyíregyházán és Kisvárdán is.
A Fogyatékosok Esélye Közalapitványtól egyesületünk 2000-ben 381.000 Ft.- ot nyert pályázat útján, melyet teljes egészében vérnyomásmérő vásárlásra használtunk fel, már 2001-ben.

A tavalyi évben ismét végeztünk környezettanulmány betegtársaink körében, ennek során több mint 8o főnél jártunk. Tapasztalatainkat a 1999-es évhez hasonlóan 2ooo-ben is eljuttattuk a Szabolcs- Szatmár- Bereg megyei Önkormányzathoz, reméljük az idei évben a tavalyi évhez hasonlóan ismét támogatni fogják tevékenységünket.

Egyesületünk a tavalyi évben 937.000 Ft-ból gazdálkodott, beleértve természetesen a már említett nyertes pályázatokat is.
A nyíregyházi és kisvárdai műves állomásokat üzemeltető EuroCare Rt. 2000-ben is támogatta egyesületünket, oly módon, hogy az Egri és a Vesenapi kirándulásunk autóbusz költségét is ők fizették.
A tagjaink által befizetett tagdíjakból 134.400 Ft folyt be a számlánkra.

Egyesületünk a VORSZ- tól 25.000 Ft támogatást kapott tagjai után. Ez az összeg egész évre értendő. Egyesületünk a VORSZ-nak 12.400 Ft tagdíjat utalt át. A tavalyi évben 4 magánszemély és 3 a megyében található Polgármesteri Hivatal támogatta szervezetünket összesen 60.000 Ft-tal. 2000-ben 2 kirándulást szerveztünk térítésmentesen betegtársaink és családtagjaik részére. Először Egerbe és a Szépasszony Völgyébe látogattunk el 41 fővel, majd az hagyományos Vesenapon vettünk részt, mely ez alkalommal Fadd- Domboriban került megrendezésre. A nagy távolság miatt sok betegtársunk nem vállalta az utazást, ezért itt 17 fővel képviseltük egyesületünket.

A VORSZ a tavalyi évben is szervezett dializissel egybekötött üdülést, ezúttal a Dunaújváros mellett található Kulcs Községben, ahol 4 betegtársunk üdült családtagjaival együtt, nagyon kellemes környezetben. A Személyi Jövedelem Adójuk 1%-át részünkre felajánlók által 183.000 Ft folyt be számlánkra, melyet a keletkező igények szerint szeretnénk felhasználni.
A tavalyi évben 9 társunkat transzplantálták Debrecenben, reméljük ez a szám az idén emelkedni fog, bár továbbra is nagy gondot jelent hogy kevés a donor. A szűkös anyagi helyzetre való tekintettel az elnök tiszteletdíját továbbra is 12.000 Ft-ban állapítanánk meg, mely havi 10 munkanapra vonatkozik, az elnökhelyettes, vezetőségi tag, titkár tevékenysége havi 2 munkanap tiszteletdíj nélkül. Sajnos továbbra sem tudjuk biztosítani elnökségi tagjainknak a tiszteletdíjakat, mivel egyesületünk bevétele szinte 100%-ban pályázatokból származik, ebből pedig semmilyen bérjellegű juttatást nem lehet kifizetni. Tagdíjunk továbbra is 500 Ft/fő/év, a vérnyomásmérő bérleti díja 20 Ft/hó, 240 Ft/év.
Mellékletként megtalálhatják a 2000.évi költségvetés teljesítését és a 2001.évi tervezetet, melyhez várjuk javaslataikat.

Találkozásunkig is további jó egészséget kívánunk.

Nyíregyháza, 2001. április.25.